A Giotto az olasz gyártó első, teljesen saját fejlesztésű, kétféle nitrox keverék kezelésére is alkalmas búvárkomputere
A tavaly nyáron debütált Giotto a Cressi legújabb komputere, amely már a második a sorban. Természetesen korábban is voltak Cressi komputerek, de azoknál csak a forma volt saját, a belső szerkezet már beszállítóktól érkezett. A Leonardo-val vette kezdetét az új korszak, amelyben a Cressi teljesen a saját kezébe vette a búvárkomputerek gyártását. Jelenleg egy külön részleg, a Cressi Electronica foglalkozik a komputerek kiagyalásával a genovai főhadiszálláson.
A Giotto képes egyszerre kétféle nitrox keveréket is kezelni, és ezek között természetesen merülés közben is lehet váltani. Három kezelőgombja segítségével egyszerű a navigálás az üzemmódok és funkciók között, akár már az első alkalommal is teljesen logikus a menü felépítése. A biztonságos dekompressziós számításokat a Cressi és Bruce Wienke együttműködéséből, Haladane modell alapján készített, vadonatúj algoritmus végzi. A kilenc szövet alapján számoló, RGBM tényezőket is magába foglaló program kifejezetten a többnapos merülési sorozatokhoz lett hangolva.
A komputer nagy felbontású kijelzőjén kellőképpen nagyméretű számok segítik az információk könnyű leolvasását. A fontos riasztások jól láthatók, akárcsak az elem feszültség állapota, illetve kritikus hangriasztások is vannak a legnagyobb merülési biztonság érdekében. Nem mindegyik búvárkomputert lehet “lenullázni” merülés után, de a Giotto ezt is tudja. Igaz, ennek a funkciónak leginkább csak a felszerelés kölcsönzők fogják hasznát látni.
Kinek ajánlható a Giotto? Praktikus szempontok alapján azoknak a nitrox búvároknak, akik egyszerre két légzőgáz keveréket is használnak egy merülésen belül. No de nem csak praktikus szempontok léteznek. A Giotto formatervéről nyugodtan állítható, hogy esztétikus, így azoknak a stílusos búvároknak is remek választás lehet, akiknek a megbízhatóság és az egyszerűség mellett az ízléses megjelenés is szempont. A komputer egyelőre négy színben választható (fehér, szürke, kék, piros), és tetszetős dobozba csomagolva érkezik, a piacon nem jellemző 2 év gyártói garanciával együtt. Idei ára: € 339,90
Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.
Az utóbbi időben mintha megélénkült volna az érdeklődés a szabadtüdős merülések iránt. Nem csoda, hiszen ez a merülési forma nemcsak alternatívája lehet a víz alatti világ felfedezésének, de igazi sport is, ráadásul az újabb kihívások mellett a búvár készségeket is komolyan fejleszti.
Az angolszász nyelvterületen freediving-ként ismert merülési típus magyar fordításban szabad merülést jelent, azaz olyan merülést, ahol a búvár “megszabadul” a felszerelésétől. A hazai búvár terminológiában a “szabadtüdős merülés” kifejezés terjedt el, ezért a továbbiakban én is ezt használom. A szabadtüdős búvárok tehát egyáltalán nem használnak búvárpalackot, a merülés egyetlen lélegzetvételnyi levegővel történik. Általában mindenki azt gondolja elsőre, hogy ez egy olyan sport amit csak szupermenek űznek. Valószínűleg azért gondolják így, mert az internet tele van olyan videókkal, amelyekben a búvárok "egy szál semmiben" merülnek le olyan elképesztően mélyre, ahová a legtöbb búvár még palackkal sem fog lemerülni soha. Egyébként az eddigi legjobb ilyen videót szerintem Guillaume Nery követte el, íme:
Azt persze nem állítom, hogy némi gyakorlás után hasonló produkcióra vállalkozhatna bárki is, de azt igen, hogy egészséges önbizalommal és kitartással elsajátíthatók a szabadtüdős búvártechnikák. Mint bármi más, ez is csak elszántság és gyakorlás kérdése.
Nagyobb kihívás
A merülés bármely változatában egy közös cél biztosan vezérli a búvárt, ez pedig a víz alatti világ felfedezése. Ám a szabadtüdős búvárok ennél egy kicsit tovább mennek. A búvárok általában a víz alatti életre kíváncsiak, ezt szeretnék nyugodtan szemlélni, akár egy akváriumot. A szabadtüdős búvár viszont mélyebbre szeretne menni, esetleg kicsivel több időt eltölteni a víz alatt mint tegnap. Elsősorban ez a kihívás sarkallja, persze őt is elvarázsolja a vízi környezet szépsége, de a valódi cél önmaga legyőzése, saját korlátainak kijjebb tolása.
Kevesebb probléma
Egy készülékkel merülő búvárnak nem szabad visszatartani a lélegzetét, különben sérülhet (veszélyesen tágulhat) a tüdeje. A szabadtüdős búvárnak ellenben vissza kell tartania a lélegzetét, mégpedig a merülés teljes ideje alatt. Lemerülés közben csökken, felemelkedéskor nő a szabadtüdős búvár tüdejében lévő levegő térfogata, ugyanakkor a mennyisége sohasem lesz több mint induláskor volt, hiszen a víz alatt már nem vesz levegőt. Nem is kell aggódnia a tüdőtágulásos sérülések miatt. Emellett a szabadtüdős búvár szervezetében nem oldódik nagy mennyiségű nitrogén sem (mivel nincs belőle többlet), így aztán nem is kell az emelkedési sebességre, a no dekó időre, vagy a biztonsági megállóra figyelnie. A szabadtüdős búvár olyan gyorsan merülhet le és emelkedhet föl, ahogyan csak kedve tartja.
Kevesebb felszerelés
A szabadtüdős merülés kevésbé felszerelés igényes, mint a palackos verzió. A legtöbb szabadtüdős búvár csupán maszkot, uszonyt és légzőcsövet használ, esetleg még búvárruhát és ólmot, ha hidegebb vízbe készül. De még ezek a felszerelések sem feltétlenül szükségesek. Sőt, minél kevesebb a cucc, annál közvetlenebbül élheti át a búvár a víz alatti szabadság élményét.
Rövidebb, de intenzívebb merülések
A készülékkel merülő búvárok többsége általában 45-60 percet tölt el a víz alatt egy-egy merülésen. Ezzel szemben egy átlagos szabadtüdős merülés egy-két perc csupán. Vajon miért foglalkozik bárki is a szabadtüdős merüléssel, ha készülékkel lényegesen több időt lehet eltölteni a víz alatt? Az élmény intenzitása miatt! Két perc a víz alatt szabadon, felér egy egész órás készülékes merüléssel. Gondolj bele, a készülékes búvár egy sor felszerelést visz magával azért, hogy egyáltalán létezni tudjon a víz alatt. A szabadon víz alá merülő búvár pedig pusztán a saját tehetségével hódítja meg a víz alatti világot - azért ez egészen más teljesítmény. Az élmény, hogy elértél egy adott mélységet, vagy merülési időt, egyszerűen varázslatos!
Búvár készségek tökéletesítése
A legtöbb készülékes búvárnak általában nem okoz gondot a szabadtüdős merülés, hiszen a már elsajátított technikák nemcsak hogy jól jönnek, de egy részük elengedhetetlen is. Ráadásul a szabadtüdős merülés jellegzetességei miatt idővel egyre jobban csiszolódnak, tökéletesednek ezek a készségek.
Alapvető dolog például, hogy a búvár komfortosan és biztonságosan érezze magát a vízben. A készülékes búvár már rendelkezik ezzel a fajta vízbiztonsággal. A szabadtüdős búvárkodás pedig szinte elképzelhetetlen enélkül a komfortérzet nélkül. Mégpedig minél több időt tölt el a búvár a vízben, annál otthonosabban fog mozogni.
Az egyenlítés egy olyan technika, amit minden víz alá merülő búvár alkalmaz. A manőver azt a célt szolgálja, hogy a középfülben lemerüléskor jelentkező nyomáskülönbséget kiegyenlítse, ellenkező esetben beszakadna a búvár dobhártyája. A szabadtüdős búvárok általában több és hatékonyabb módszert is alkalmaznak a kiegyenlítéshez, mivel gyorsabban süllyednek. Készülékes búvárként nagyszerűen hasznosítható ez a tudás.
Egy jó búvár ellazult állapotban van és lehetőleg alig mozog a víz alatt. Egy szabadtüdős búvár számára ez már létkérdés, hiszen a kevesebb mozgás kevesebb oxigén felhasználást jelent, ami pedig a merülési idő szempontjából nagyon lényeges. Világos, hogy az a búvár aki képes ellazulni a víz alatt, több időt tud lent eltölteni mint azok, akik erre nem képesek. Ezzel együtt léteznek olyan relaxációs-, vagy jóga légzőgyakorlatok, amelyek segítenek kitolni a szabadtüdős merülések idejét, de nyilván nem csak a szabadtüdős búvárok alkalmazhatják ezeket sikerrel. Ezek a gyakorlatok tökéletesen alkalmasak a készülékes búvárok levegőfogyasztásának a csökkentésére is.
Sport a javából
Aki imádja a vizet és a búvárkodást, annak a szabadtüdős búvárkodás teljesen természetes alternatíva. A merülésnek ez a válfaja nemcsak új perspektívát nyit a búvár előtt, de nagymértékben fejleszti is a búvár képességeket. Ezen felül sok tekintetben komolyabb kihívást jelent, mint egy tipikus szabadidős merülés. Ez bizony sport a javából, ahol a képességek folyamatosan csiszolhatók és az egyéni rekordok állandóan túlszárnyalhatók. A szabadtüdős merülés egyszerre jelent fizikai és mentális kihívást. Talán éppen emiatt válik függővé az, aki egyszer belekóstolt már.
Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.
Az Ocean Art Competition az egyik legrangosabb nemzetközi megmérettetés, tavaly 50 ország víz alatti fotósa nevezett az Underwater Photography Guide által meghirdetett fotóversenyre. A több mint $80 000-os összdíjazáson ezúttal 64 nevező osztozhatott, nyereményeik elsősorban a szponzorok által felajánlott búvártúrák és hajós szafarik voltak.
A zsűriben olyan neves víz alatti fotósok neveivel találkozhatunk, mint Tony Wu, Martin Edge, Marty Snyderman és Todd Winner. Tavaly összesen 12 kategóriában lehetett nevezni: nagylátószög, makró, portré, viselkedés, kezdő, nudibranch, szuper makró, búvár & divat, hideg víz és további három kompakt kamera kategóriában. Mindegyik kategóriában legalább négy győztest hirdettek.
Diver under ice - Viktor Lyagushkin
A verseny legjobbja az orosz Victor Lyagushkin lett, szuper nagylátószögű jég alatti képével, de természetesen további káprázatos fotókat láthatunk még a kategóriagyőztesek között:
Freediver and bait ball - Francis Perez
Dugong feeding with juvenile pilot jacks - Laura Dinraths
Pelagic octopus - Jeffrey Milisen
Colorful nudibranch and eggs - Guido Villani
Sailfish eating a fish - Jorgen Rasmussen
A bíráknak nem volt könnyű dolguk, hiszen több ezer nagyszerű fotó közül kellett kiválasztaniuk azt a néhányat, amelyek végül a legjobbak lehettek. A zsűri egyik tagja, Tony Wu a neves víz alatti fotós így nyilatkozott: "Az idei verseny elbírálása komoly kihívás volt. Csupa magas színvonalú munka érkezett nagyon tehetséges fotósoktól, így a zsűrinek rengeteg időt kellett eltöltenie a válogatással. Gratulálunk a győzteseknek."
Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.