Először is had gratuláljunk Ahmed! Hogy érzed magad?
Ahmed: Még mindig nem sikerült felfognom ennek a rekordnak a jelentőségét, mint ahogyan azt sem, hogy én vagyok az új Guiness világcsúcstartó.
Úgy hallottuk, hogy majdnem el kellett halasztani a merülést. Mi történt?
A: Az utolsó napokban valóban közbejöttek nehézségek, de ezek csak megerősítettek és még eltökéltebbé tettek az elhatározásomban.
Biztos voltál benne, hogy belevághatsz?
A: Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy fizikai és mentális felkészültségem képessé tesz a feladat végrehajtására. Persze volt ebben egy kis kíváncsiság is, vajon mennyit bír elviselni az emberi szervezet, különösen mivel nem állt rendelkezésre semmilyen tanulmány arra vonatkozóan, hogy mi a végső határ. Ezen felül úgy éreztem, mint egyiptomi állampolgárnak, ritka lehetőségem nyílik arra, hogy megmutassam a világnak Egyiptom egy másik arcát is.
Elérted a 332 méteres jelzést a tizenkettedik percben - ez nem az a 350 méteres mélység amit terveztél...
A: 290 méter után kezdtem el érezni a magas nyomás központi idegrendszernél jelentkező tüneteit (HPNS), ami egyre rosszabb lett és tisztában voltam vele, hogy csak a nyomás csökkenésével fog elmúlni. A felkészültségem átsegített ezen a nehézségen egészen a 335 méteres jelzésig (utólag 332,5 métert hitelesítettek), de éreztem, hogy itt már vissza kell fordulnom.
Hol találkoztál az első biztosító búvárral?
A: Lent elvettem a mélység elérését igazoló lapkát és megkezdtem az emelkedést. Az első biztosító búvárral, Jaimie Browne-val, 110 méteren találkoztam. Átadtam neki az igazoló lapkát és megmutattam a kamerának a komputeremet, illetve egy előre megbeszélt jelet is, ami bizonyította hogy a felvétel azon a napon készült. Ezt követően Jaimie fellőtt egy jelzőbóját a felszínre, tudatva a többiekkel, hogy biztonságban vagyok és hogy milyen mélységet értem el. Innen Jaimi-vel együtt emelkedtünk addig, amíg találkoztunk a következő biztosító búvárrommal, Jenny Lord-dal, 90 méteren. Jaimi itt elhagyott bennünket, követve a saját merülési tervét a felszínig. Jenny-vel lassan emelkedtünk tovább, amíg találkoztunk a hármas számú biztosító búvárral, Alex Heyes-el. Ez volt a protokoll a merülés hátrelévő részére, vagyis arra ügyeltem, hogy minden a merülési terv szerint menjen és legalább egy biztosító búvár legyen velem mindig. Azután 21 méteren a csapat leszedte rólam a quadot (4 db 20 literes palack a hátamon) és egy X-Deep sidemount hevederzetre cserélte. Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak a quadtól, szó szerint ledobtam magamról! Ez volt ám a nyomáscsökkenés, végre lazíthattam egy kicsit. A felszínen két hajó fedélzetéről Oliver Watkins irányította a merülést, akinek kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a merülés végig olyan simán ment, amennyire csak lehetett.
Nehéz elképzelni, hogy mi járhat a fejében valakinek ekkora mélységben, egyáltalán képes voltál gondolkodni?
A: Igen is, meg nem is. Az ember itt nem hagyatkozhat pusztán az érzéseire, mert elég egy gyötrő gondolat ami befészkeli magát az ember fejébe, és ez akár az életébe is kerülhet, vagyis muszáj a feladatra koncentrálni. Ezért volt számomra is könnyű a döntés, hogy forduljak vissza 332 méternél mert nem érzelmi döntés volt. Tisztában voltam vele, hogy ha tartom a merülési tervet, akkor a csapat is teszi a saját dolgát. Nálunk ez így működik. A rekordnak sem egyedül én vagyok a hőse, hanem inkább a csapat. Én csak végrehajtottam a tervet.
Hiába szerénykedsz, mégiscsak te voltál az aki 332 méterre merült. Nem volt nagyon különös, vagy félelmetes egyedül ott lenni?
A: Az a helyzet, hogy szeretek egyedül lenni, így az a 14 óra a víz alatt még kellemes is volt, de világos volt az is, hogy amennyiben tartom a tervet, úgy minden rendben lesz. Négy évig készültem erre a merülésre és azt hiszem, hogy minden olyan elképzelhető külső hatásra felkészültem ami az emberi testet csak érheti ilyen helyzetben. Amikor megkezdtem a merülést az ösztöneimet teljesen kikapcsoltam, tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy biztonságban maradjak.
A merülés napján miből állt a felkészülésed?
A: Amint már szó volt róla, nem ment minden zökkenőmentesen a merülést megelőző napon, de ez legalább segített abban, hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet magáról a merülésről. A merülés napján reggel 4-kor érkeztem a kikötőbe, már csak az utolsó simítások voltak hátra, ezeket Sam Helmy és Jaimi Browne közreműködésével végeztem. Innentől kezdve tökéletes "burokban" voltam, kikapcsoltam a külvilágot magam körül. Kizárólag az foglalkoztatott, hogy mielőbb a vízbe kerüljek és hogy végrehajtsam a merülést.
Freediver bajnokok nagyobb mélységekből visszatérve hallucinációkról is beszámolnak, te tapasztaltál ilyesmit?
A: Amikor egy fehérfoltú szirtcápa bébi elkezdett kerülgetni, akkor tényleg azt hittem hallucinálok, de az valóság volt. Talán szórakoztatni akart, mert az utolsó 6 órában folyamatosan a közelemben maradt.
A felszínre emelkedés összesen 812 percet vett igénybe, ez még gombócból is sok...
A: Mindvégig igyekeztem a merülési tervre összpontosítani, de a segítő búvároktól folyton csak azt kérdezgettem, hogy a Guiness Rekordok bírája hitelesítette-e már a mélységet. Mindenki külön-külön is megerősítette hogy igen, de én még mindig nem voltam benne teljesen biztos. Számoltam a perceket, mikor jutok ki végre a vízből - végtelennek tűnt.
Ki üdvözölt elsőnek?
A: Az első Sam Helmy volt és a csapatom, mindent nekik köszönhetek. Nélkülük nem tudtam volna megcsinálni. A hajó fedélzetén mondtam is nekik, hogy ez szinte olyan, mintha megmentették volna az életemet. Dahab kikötőjébe visszatérve ünneplő tömeg fogadott minket tűzijátékkal. A fiam volt az első aki a fedélzetre lépett, örömömben azonnal megöleltem.
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a Guiness Rekordok hivatalos döntőbírája Talal Omar hitelesítette az új rekordot, és átadta a Guiness Világrekord oklevelet.
... amit az orvosi vizsgálatok követtek?
A: Másnap egész napos kivizsgáláson voltam, de mindent rendben találtak, csupán a reggeli futást kellett kihagynom.
Van valami, amire nem szívesen emlékszel vissza?
A: A bébiétel, soha többé nem szeretnék ilyet enni! Ez volt ugyanis az egyetlen amit ehettem 14 órán keresztül.
Tervezel esetleg valamilyen más csúcskísérletet is?
A: Nem terveztem ilyesmit, de a barátaim, Jenny Lord és Brian Crossland (aki freediver oktató) agitálnak, hogy döntsem meg a freediving rekordot is, de ez még a jövő zenéje. Amit most üzenni szeretnék az a következő: ne várj arra, hogy valaki más nyissa ki az ajtót neked, ha hiszel magadban, akkor bármire képes leszel amit csak szeretnél, és nem számít mit mondanak a többiek.
***
Guiness mélymerülő csúcs a számok tükrében
A 332,5 méteres merülés összesen 824 percet vett igénybe. Ahmednek csupán 12 percébe telt elérni a legnagyobb mélységet, de 812 percet vett igénybe a felszínre emelkedés. Ez idő alatt 92 palackot használt el. A felkészülés 4 évig tartott.
High-pressure nervuos syndrome (HPNS)
A HPNS tünetei 150 méter alatti merülésnél jelentkezhetnek abban az esetben, amikor a légzőgáz héliumot is tartalmaz. A tünetek között szédülés, émelygés, hányás, "hélium-remegés", kimerültség és aluszékonyság akár merülés közben is jelentkezhet. A tünetek súlyossága függ a süllyedés sebességétől és a mélységtől, de a nyomás növekedtével általában rosszabbodik.
(DIVE Magazin)
Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.
