HMS Maori

Nem sok olyan hely van a világon, ahol a fővárostól egy ugrásra Második világháborús hajóroncs található a víz alatt. Igaz, a Maori kissé leharcolt állapotban van már, mégis az egyik leghíresebb hajóroncs Máltán

A roncs története

A HMS Maori egy Tribal-osztályú romboló volt, amelyet a skóciai Govan-ban építettek és 1937 szeptember 2-án bocsátottak vízre. A 115 méter hosszú hajót 8 db 12mm-es gépágyúval és 4 db torpedóvetővel látták el, fedélzetén egyszerre 190 ember teljesített szolgálatot. Gőzgép meghajtású dupla hajócsavarjaival 36 csomós sebességre volt képes. A Második világháború alatt több hadjáratban is bevetették: 1940-ben Norvégiában, 1941-ben a Bismark német csatahajó ellen, illetve a máltai konvojokban teljesített szolgálatot 1941-42-ben. Ezen kívül Cape Bon mellett, három másik rombolóval együtt elsüllyesztett két olasz cirkálót is.

Az utolsó percek

1942. február 12-ének hajnalán a Maori éppen horgonyon pihent a valettai kikötőben, amikor egy ellenséges repülőről ejtőernyővel ledobott jelzőrakéta éppen az előárbocára esett. Az ilyen módon megvilágított hajó könnyű prédává vált és rövidesen végzetes bombatalálatot kapott, ezt követően kigyulladt. Szinte a teljes legénységnek még azelőtt sikerült partra menekülnie, mielőtt a hátsó fegyverraktár felrobbant volna. Először csak a hajó tatja került víz alá, míg az orr rész meredeken kiemelkedett, délutánra azonban már az egész hajó megtelt vízzel és teljesen elsüllyedt.

Először csak a hajó tatja került víz alá

Mivel éppen a kikötő bejárata előtt süllyedt el és így akadályozta a hajóforgalmat, később kiemelték és odébb vontatták a St. Elmo öböl egy nyugalmasabb részébe, ahol (csak az orr-rész) ma is megtalálható. A művelet közben ugyanis a hajó tat része leszakadt, amit viszont a partoktól távolabb süllyesztettek el újra. Meg nem erősített híresztelések szerint nagyjából 50 méteres mélységben nyugszik, de nem ismerek senkit, aki pontosan tudná hol is van jelenleg.

Merülés a roncson

A búvárok többnyire akkor merülnek a roncson, amikor az időjárási körülmények nem teszik lehetővé az egyéb, népszerűbb helyek látogatását. Szerintem viszont éppen akkor kell ide jönni, amikor máshol is kiválóak a körülmények, így a jutalmunk az lesz, hogy rajtunk kívül szinte senkit sem találunk majd itt. Ha már ott vagyunk, a parkolóból lépcsőkön juthatunk a vízbe - de vigyázzunk mert csúszik! A 2 méteres vízben elmerülve 20°-30°-os irányba tájolva kell úsznunk nagyjából 120 métert, hogy elérjük a kőrakás felső szélét, ami 8-9 méteren van. Innen kövessük az aljzat esését, majd a mélység függvényében jobbra, vagy balra fordulva megtaláljuk a roncsot. A hajóorr pont szemben fekszik a kőrakással. A hajó jobb oldalán két nagyobb lyukat találunk, ez a mélyebb oldal, itt 14m-en járunk. A lyukakon keresztül bejuthatunk az elülső orr-részbe. Kedvező körülmények esetén akár az egész roncson is átúszhatunk, de ügyeljünk rá, hogy az üledéket ne kavarjuk fel. Arról se feledkezzünk meg, hogy a hajó több mint hatvan éve fekszik itt és a szerkezete erősen meggyengült már - ez veszélyes is lehet. Ha a látótávolság jó, érdemes megnézni a roncs lehullott törmelékeit is, amik a Maori mögött, a homokos aljzaton találhatók.

Ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem

Visszafelé ússzunk a fedélzet felett az orr irányába. Itt találjuk a elülső gépágyúk réz talapzatát. Sajnos az ágyúkat már nem láthatjuk, mert még a háború alatt a partra vitték őket tartalékfegyver gyanánt. A fedélzetnél ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem, a mélység itt 9m. Mivel ez egy viszonylag sekély merülés, amíg van levegőnk visszafelé ráérünk nézelődni. Ha szerencsénk van, még egy nagyobb durbincs halrajjal is találkozhatunk. Egyébként a roncsban és körülötte is gazdag az élővilág, rengeteg kisebb hal és fiatal muréna is látható. Jó látótávolság és fény esetén nagyszerű képeket lehet készíteni. Az orr-résznél hagyjuk el a hajót, emelkedjünk és kövessük a kőrakást, majd 200°-on úszva éppen a lépcsőkhöz jutunk.


Adatok
Neve: HMS Maori (F24)
Fajta: TRIBAL-osztályú romboló
Származása: Nagy-Britannia
Mérete: 115 m hosszú, 11 m széles, 2,7 m magas, 1959 BRT
Építés helye: Fairfield Shipbuilding & Engineering Co. (1937)
Elsüllyedés időpontja: 1942. február 12.
Elsüllyedés oka: légitámadás
Elsüllyedés helye: Malta, Grand Harbour
Legnagyobb mélység: 16 m
Legkisebb mélység: 9 m
Látótávolság: általában gyenge
Áramlatok: nem jellemző
A merülőhely történelmi vonatkozása jelentős

Búvárbázis a közelben

Lagoon Dive Centre

Nagy Gábor

(forrás: Peter G. Lemon: Scuba Diving Malta, Gozo, Comino; naval-history.net; wrecksite.eu; independentscuba.com; malta.com)

Pag szigeti amforák

Az Adriai tengeren, Pag szigete mellett egy teljes rakomány amfora látható a víz alatt

Két évtized előtt még nem volt szokatlan amforára bukkanni az Adrián. Sajnos az emberi önzés és egyfajta rosszul értelmezett gyűjtőszenvedély miatt ezek az edények mára egyre inkább megfogyatkoztak, legalábbis a víz alatt, hiszen a polcokon, szobasarkokban továbbra is fellelhetők egy-egy szűkebb kör számára. A Pag sziget mellett talált lelet esetében szerencsére azt is megoldották a felfedezők, hogy eredeti helyükön bárki megcsodálhassa az amforákat, és még a gyenge jellemek sem tudnak kísértésbe esni.

Történeti háttér

A Római Birodalom annak idején erősen terjeszkedett az Adria keleti partvidékén. Miután a 9. században végleg legyőzte a lázadó őslakos Illír törzseket, Dalmácia és Pannónia tartományokra osztotta a területet. Pag szigetén a rómaiak egy erősen ellenálló illír törzsre, a Liburokra bukkantak. Ezek híresen jó hajósok voltak, a Krisztus előtti évezred korai századaiban ők uralták az adriai tenger legnagyobb részét. A római hatalom végül a birodalom egyéb részeiből érkező telepesekkel itt is megszilárdult és a sziget északi részén két római település, Cissa és Navalia, politikai és tengerészeti központtá fejlődött. A letelepülőknek köszönhetően fejlődésnek indult a tengeri kereskedelem, ugyanakkor a bennszülött törzsek támadásai, a hiányos navigációs és időjárási ismeretek miatt számos hajó süllyedt el, melyek közül több is előkerült napjainkban.

Az ókori görögök is használtak már amforát az olaj, a bor és más dolgok tárolására, de a rómaiak voltak azok, akik az edényeket tengeri szállításra továbbfejlesztették. Az amfora rugalmas kerámia anyagának köszönhetően, mely kiállta az idő pusztításának próbáját, lehetővé válik hogy ma is tanulmányozzuk az ókori hajók rakományát. Ilyen módon bepillantást nyerhetünk a kor gazdasági és kereskedelmi életébe.

Ókori kereskedelmi hajó rajza

Feltárás

Drazen Peranic horvát búvár 2004 tavaszán bukkant az ie. 1 századból származó kereskedelmi hajó maradványaira, közöttük mintegy száz amforára és két horgony darabjaira. A Pag sziget északi részén lévő Vlaška Mala öbölben talált edények régészek szerint az ún. Lamboglia 2 típusú amforák közé tartoznak, amilyeneket már az Adria más részén is találtak korábban, és amiket elsősorban bor szállítására használtak a helyi kereskedelemben. Az egyik felszínre hozott amforán "Timo" felirat látható, ami valószínűleg a gyártó jelzése lehet. Az amforák és a horgonymaradványok mellett még két kerámia tálat és egy kézi malmot is találtak, illetve a teljes régészeti feltárás során később, egy vélhetően mélységmérésre használt ólomsúly is a felszínre került.

Régészeti feltárás a víz alatt

Novalja városa, a Kulturális Minisztérium támogatásával, védett archeológiai területnek nyilvánította a helyet. A védelmet nagyon ötletesen oldották meg. A 22 m-es mélységben található kis területet egy hatalmas vasketreccel fedték le. A ketrecen belülre csak régészek úszhatnak be, a búvárok pedig a ketrecen kívülről gyönyörködhetnek az amforákban. Az elgondolás tökéletesen bevált, hiszen az utóbbi évek során egyetlen amfora sem tűnt el a helyszínről. Akiknek pedig nem áll módjában lemerülni ehhez a különös tárlathoz, azok a helyi múzeumban kiállított fotókon és videókon tekinthetik meg a feltárás emlékezetes pillanatait, illetve gyönyörködhetnek néhány szépen helyreállított edényben, emléktárgyban is.

A feltárás emlékezetes pillanatai a helyi múzeumban

(forrás: novalja.com)

A Lina hajó

A Lina hajó roncsa talán nem a leghíresebb, de az biztos, hogy az egyik legjobb állapotú és igen hangulatos roncs az Adrián


A roncs története

A Lina egy vasból készült gőzhajó volt, amelyet 1879-ben építettek Angliában. Éppen akkor, amikor az újdonságnak számító gőzhajók már végleges győzelmet arattak a vitorlások felett, átvéve tőlük a főszerepet a tengeri teherszállításban. Hajóteste vasszerkezetre épült, amely nagyon emlékeztetett a vitorlások kecses formájára. A hajó tatja is még clipper típusú volt, és elegánsan nyúlt ki a vízfelszín fölé. Fából készült fő fedélzettel rendelkezett, ami megszakítás nélkül futott az orrtól a tatig. A részben fából, részben fémből készült felépítmény középen volt, alatta helyezték el a gőzgépet. A rakterek az orrban és a tatban voltak, egy-egy árboccal és daruval felszerelve, melyek az áruk ki- és berakodását szolgálták. A magas kémény a kazántér fölött állt, közvetlenül a kapitányi híd mögött. Az orr-rész magas volt és egyenes, két horgonnyal, melyeket külön emelővel emeltek a fedélzetre, mint a vitorláshajókon. A hajó meghajtását egyetlen hajócsavar, kormányzását egy kormánylapát szolgálta.

Lina

Az utolsó percek

Amikor 1901-ben Vincenzo Granata, az olaszországi "Adriatica" társaság tulajdonosa megvásárolta, akkor a Lina már öreg gőzhajóként 22 éve rótta a világ tengereit. Új tulajdonosánál az első világháborúig szolgált. A Lina 1914. december 14-én, egy hideg éjjelen, éppen Rijekából Szicíliába tartott, 720 tonna fával megrakodva, amikor a Guiseppe Cicconardi kapitány irányítása alatt álló legénység a Vela Vrata-ban kialakult sűrű ködben elveszítette a hajó feletti uralmát, és a viharos tenger a Pecenj-szirt mellett Cres-sziget partjának csapta a hajót. Az ütközés óriási erejű volt, a keletkezett repedéseken azonnal betört a víz, amely lassan feltöltötte az első és a második rakteret. A hajó ezután már hamar elsüllyedt. A hajózási társaság feljegyzéseiben nem szerepel, hogy a szerencsétlenség követelt-e emberáldozatot.


Merülés a roncson

Szerencsére többször is volt alkalmam a Lina-n merülni, ami névtelen roncsként már régóta ismert volt. Azok a halászok meséltek róla elsőként a búvároknak, akik igazából halászhálóik beszakadása miatt tudtak róla.

A monumentális orr-rész

Horgonyozni a világítótorony előtti homokos öbölben lehet. Ha jó a látótávolság, akkor az orr-rész már a felszínről is jól kivehető. Az öböl végéből mintegy 200 m-t kell kifelé úszni az aljzatot követve. A roncs a homokos aljzaton fekszik, orral a part felé.  A legnagyobb benyomást akkor gyakorolja ránk, ha innen, az öböl sekély részéből úszunk az orr felé, és a kékségből egyszer csak feldereng előttünk a hajó monumentális alakja. Az orrban két admirális típusú horgonyt fedezhetünk fel, melyeknek keresztvasa a felső fedélzethez van rögzítve. A fából készült főfedélzet mára elkorhadt, csak a tartószerkezet fém részei maradtak sértetlenek, így felülnézetből a hajó teljes belső része látható. A rakterek üresek. A fából készült kapitányi híd szintén teljesen elkorhadt, a helyén csak a fém kormányállás maradt meg. A híd mögött a felépítmény fém részei láthatók.

A fedélzet egyik oldala a kormányállással

Az ajtón keresztül bejuthatunk a gépházba, egészen a gőzgépig, ahol tengeri angolnákkal találkozhatunk, de vigyázat, a nagy dőlésszögben álló hajótestben itt már 40 m mélyen járunk - ami a kedvtelési célú búvárkodás határa. A kémény nagy része a felépítményre dőlve hever, rajta jól olvasható a nagy "G" betű, ami a az "Adriatica" társaság emblémája, egyben a tulajdonos Granata család nevének kezdőbetűje volt. A felépítmény mögött található a hátsó raktér, amely üresen áll, valamint a halászhálókkal borított hátsó árboc. A fedélzet vonalát követve eljutunk egészen a tatig, ahol a mélység már eléri az 50 m-t. Ha tovább ereszkednénk a homokba ágyazott hajócsavarig, akkor elérnénk az 55 m-t, de itt általában zavaros a víz, így a lecsökkent látótávolság miatt sem ajánlatos merülni a roncsnak ezen a részén. Sokkal érdekesebb és biztonságosabb a merülés, ha a hajó középső, sekélyebben lévő részein maradunk, ahol gyakran megfigyelhetünk a hajó közelében úszó kisebb-nagyobb halrajokat. A merülés befejezése előtt, a biztonsági megálló ideje alatt nézzük meg az öböl végében található kis barlangot, amelynek bejárata a vízfelszín alatt kezdődik. A barlang vízszintes repedéseiben számtalan kisebb halfaj keres menedéket a ragadozók elől.

Az öböl végében található kis barlang is érdekes

A merülés nehézségi foka (a nagyobb mélység miatt) inkább haladó, de a jó látótávolságnak köszönhetően többnyire sekélyebb mélységből is remekül élvezhető.

Merülés a roncson (videó)

Adatok
Neve: LINA (ex. Ville De Namour, ex Nueva Estramandura)
Fajta: teherszállító gőzhajó
Származása: Vincenzo Granata, Societa "Adriatica Bari", Olaszország
Mérete: 70 m hosszú, 9 m széles, 5,5 m magas, 1049 BRT
Építés helye: New Castle On Tyne, Nagy-Britannia (1879)
Elsüllyedés időpontja: 1914. december 14.
Elsüllyedés oka: viharban Cres-sziget partjainak ütközött
Elsüllyedés helye: Pecenj-szirt mellet az első öbölben, ÉNY-ra Cres-től
Legnagyobb mélység: 55 m
Legkisebb mélység: 20 m

Látótávolság: általában kitűnő

Áramlatok: általában gyenge

A merülőhely történelmi vonatkozása jelentős

Búvárbázis a közelben
Scubacenter Marina (Labin)
Lorena Karcher
www.scubacenter.de

(forrás: Daniel Frka, Jasen Mesic: Az Adria titka, Ivana Ostoic: Búvárkodjon Horvátországban, Istra Tourist Board: Istra Diving)

Az S-57-es torpedónaszád

Az Adria dalmát részén elsüllyedt S-57-es igazi csemege a hajóroncsok rajongói számára: kristálytiszta vízben egy világháborús torpedónaszád röntgenképét csodálhatjuk élőben


Az előző csütörtöki klubesten szóba került az S-57-es hajóroncs és megígértem, hogy közzéteszem amit tudok róla, íme.


A roncs története

Az a tény, hogy a hatalmas Szt. István csatahajót képes volt elsüllyeszteni egy torpedócsónakról indított torpedó, gyökeresen megváltoztatta a nagyhatalmak stratégiáját. A német haditengerészet helyesen ítélte meg a  kisméretű torpedóval felszerelt gyorsjárású hajók fontosságát. Ezek a hajók bebizonyították, hogy még a legnagyobb csatahajókra is veszélyt jelentenek, ezért megkezdték a torpedócsónakok fejlesztését. Az S-57-es egy rendkívül jól sikerült osztály egyik hajója volt, melyet Németországban fejlesztetek ki közvetlenül a második világháború előtt. A Luerssen-Vegesack hajógyár kisméretű vegyes konstrukciójú hajók gyártására specializálódott, itt készült a torpedócsónakok nagy része. A hajó rácsszerű acélvázát kívülről jó minőségű mahagóni fával burkolták, továbbá az orr-részt, a fedélzetet és a felépítményt páncéllemezekkel védték. A torpedóvetőcsövek a hajó két oldalán, az orr-részben helyezkedtek el, helyzetükből adódóan a hajó kitűnő menettulajdonságokkal rendelkezett. A hajótest formája lehetővé tette, hogy szinte akadálytalanul haladjon még viharos körülmények között is. A három önálló dízelmotor pedig a legnehezebb körülmények között is nagy sebesség elérését tette lehetővé. Hamarosan megkezdődött a hajó sorozatgyártása. A szóban forgó hajó építését 1940. április 25-én kezdték meg 12850 sorozatszámmal. Szeptember 14-én bocsátották vízre és 1940. október 1-én állt csatasorba a német haditengerészet lobogója alatt.

Az S-57 rajza

Az utolsó percek

1944 augusztusában még javában dúlt a háború az Adrián. A nyugati szövetségesek előretolt tengeri bástyájáról, a Vis-szigeti bombabiztos, sziklába vájt támaszpontról angol gyorsnaszádok támadták a térség német hajóforgalmát, amely az akkor még német kézen lévő Albánia utánpótlását igyekezett biztosítani. Augusztus 18-ára virradó éjjel a Mljeti-csatornában sikerült nekik a hat hajóból álló Kalapács fedőnevű német konvojt egy hajó kivételével elsüllyeszteni. A rákövetkező napon a németek öt torpedóvető gyorsnaszádot küldtek a helyszínre - köztük az S-57-est is -, hogy az előző éjjeli támadás esetleges túlélőit, valamint holttesteit összegyűjtsék. Augusztus 19-én hajnali 3 óra 50-kor azonban öt angol MTB naszáddal találták szemben magukat. Az angolok három naszádja azonnal tüzet nyitott, elsőként a hozzájuk legközelebb álló S-57-re, amelyen csakhamar tűz ütött ki. A küzdelemben Fritz Hundt zászlós és Josef Gunkel gépész az életét vesztette, kilencen pedig megsebesültek. Miközben egy rövid fegyvernyugvás alatt a legénység a tűz oltásával bajlódott, az S-57 kapitánya - Hans-Georg Buschmann fregatthadnagy - belátta, hogy a hajót nem tudja megmenteni, ezért parancsot adott az elsüllyesztésére. Robbanótöltetet helyeztek el a hajógerinc mellé, majd mentőcsónakkal próbálták meg elérni társaikat. A töltet a hajnali szürkületben, 4 óra 32 perckor robbant és az S-57 megroppant gerinccel csakhamar eltűnt a víz felszíne alatt.


Merülés a roncson

A hajó Peljesac-sziget déli partjánál, Zuljana mellett egy erdős szakasz előtt nyugszik a part közvetlen közelében. A roncs egy meredek homokos lejtőn fekszik, orrával a part felé néz. Az orr 26 m-en van, általában ide rögzítik a merülőhelyet jelölő bója kötelét is. A többnyire rendkívül jó látótávolság lehetővé teszi, hogy a hajó orrából végig tekintsünk az egész hajón.

S-57

A roncs ma leginkább egy acélketrecre hasonlít, melynek rácsait a pontosan illesztett acélszerkezeti elemek alkotják. A mahagóni burkolat már teljesen elkorhadt, de ez teszi lehetővé, hogy a búvár teljes áttekintést kaphasson a hajó belsejéről anélkül, hogy szűk belső járatokba kelljen bepréselnie magát.

A hajó orrában jobb és bal oldalon található a két torpedóvetőcső, alattuk a szivacsokkal borított acélváz belsejében hollóhalak és sügerek keresnek menedéket. Az acél hullámtörő mögött még mindig jó állapotban van a horgonycsörlő, melyet vörös szivacsok díszítenek. A bal oldali torpedóvetőcső ajtaja nyitva van, jól látható a betöltött torpedó hajtóműve. A fedélzeten további két torpedó van a korláthoz rögzítve.

Az egyik torpedó

A taton rendkívül jó állapotban maradt meg a 20 mm-es kétcsövű légvédelmi ágyú, valamint a hozzá tartozó pajzs és mozgatószerkezet. Az ágyú még mindig elmozdítható a forgóállásban, ami szinte minden búvárnak "kötelező műsorszám". A vízmélység a tat alatt 38 m. Itt az aljzaton találjuk a "ködgép" tartályát, amelyet annak idején a fedélzeten tartottak és álcafüst előállítására használtak. A hajó szerkezetének rácsai között szemügyre vehetjük a gépházat is. A három különálló dízelmotor még mindig a helyén van. Hatalmas osztrigák lógnak mindenhonnan. A belső helyiségekben - németekre nem jellemző módon - rendetlenség uralkodik. Az orr-részbe, az egykori legénységi helyiségbe beúszhatunk. A fa bútorzat iszappal borított maradványai mellet a konzerves láda és kisebb berendezési tárgyak darabjai hevernek.

A kétcsövű légvédelmi ágyú
most is jó állapotban van

Annak érdekében, hogy a roncs állapota megmaradjon,  az S-57-es az ide vonatkozó törvények által védett merülőhelynek minősül, ezért csak az engedéllyel rendelkező bázisokkal lehet merülni. Ez szinte magától értetődik, tekintve, hogy az egész világon alig ismert néhány ilyen roncs. Szigorúan tilos bármilyen tárgy kiemelése a roncsból, illetve a hajó bármilyen rongálása.

Merülés a roncson

Magam 2005 nyarán merültem az S-57-es roncsánál, és nyugodtan állíthatom, hogy a merülés feledhetetlen élményt nyújt. A víz valóban kristály tiszta volt és a hajó partközeli helyzete még a kevésbé tapasztalt búvárok számára is könnyűvé tette a merülést. Külön szót érdemel a fa borítás hiánya, mivel így szinte a hajó röntgenképét szemlélhetjük élőben, ilyennel pedig nem nagyon lehet találkozni máshol.

A Zuljana melletti erdős partszakasz
ahol az S-57 található

Adatok
Neve: S-57
Fajta: S30 osztályú torpedócsónak
Származása: német haditengerészet
Mérete: 30 m hosszú, 3,5 m széles, 1,5 m magas, 87 BRT
Építés helye: Luerssen-Vegesack, Németország
Elsüllyedés időpontja: 1944. augusztus 9.
Elsüllyedés oka: ütközet brit torpedócsónakkal
Elsüllyedés helye: Stoncica-szirttől 400 m-re keletre
Legnagyobb mélység: 38 m
Legkisebb mélység: 20 m

Búvárbázisok a közelben
Lopin & Co. Zuljana (Peljesac)
Dragan Lopin
www.tauchbasis-zuljana-croatia.de

M.M. SUB Lumbarda (Korcula)
Miljenko Marukic
www.mm-sub.hr

(forrás: Daniel Frka, Jasen Mesic: Az Adria titka, illetve a Submarine II. évfolyam téli száma)

Ex- AFM Kondor-osztályú járőrhajót süllyeszettek el Comino mellett

Újabb mesterséges merülőheyet hoztak létre Máltán, hívta fel a figyelmemet Nagy Gábor oktató barátom a Lagoon Divecenter Malta vezetője.

Ez alkalommal egy több mint 50 méter hosszúságú, ún. Kondor osztályba tartozó, környezetvédelmi szempontból megtisztított és – a lehetőségekhez képest – a merülésre biztonságossá alakított aknaszedő hajót süllyeszettek el. Az egykori hajó azonos típusú a Cirkawwanál még 2007-ben elsüllyesztett P29-el.