Ugrás a fő tartalomra

HMS Maori

Nem sok olyan hely van a világon, ahol a fővárostól egy ugrásra Második világháborús hajóroncs található a víz alatt. Igaz, a Maori kissé leharcolt állapotban van már, mégis az egyik leghíresebb hajóroncs Máltán


A roncs története

A HMS Maori egy Tribal-osztályú romboló volt, amelyet a skóciai Govan-ban építettek és 1937 szeptember 2-án bocsátottak vízre. A 115 méter hosszú hajót 8 db 12mm-es gépágyúval és 4 db torpedóvetővel látták el, fedélzetén egyszerre 190 ember teljesített szolgálatot. Gőzgép meghajtású dupla hajócsavarjaival 36 csomós sebességre volt képes. A Második világháború alatt több hadjáratban is bevetették: 1940-ben Norvégiában, 1941-ben a Bismark német csatahajó ellen, illetve a máltai konvojokban teljesített szolgálatot 1941-42-ben. Ezen kívül Cape Bon mellett, három másik rombolóval együtt elsüllyesztett két olasz cirkálót is.



Az utolsó percek

1942. február 12-ének hajnalán a Maori éppen horgonyon pihent a valettai kikötőben, amikor egy ellenséges repülőről ejtőernyővel ledobott jelzőrakéta éppen az előárbocára esett. Az ilyen módon megvilágított hajó könnyű prédává vált és rövidesen végzetes bombatalálatot kapott, ezt követően kigyulladt. Szinte a teljes legénységnek még azelőtt sikerült partra menekülnie, mielőtt a hátsó fegyverraktár felrobbant volna. Először csak a hajó tatja került víz alá, míg az orr rész meredeken kiemelkedett, délutánra azonban már az egész hajó megtelt vízzel és teljesen elsüllyedt.

Először csak a hajó tatja került víz alá

Mivel éppen a kikötő bejárata előtt süllyedt el és így akadályozta a hajóforgalmat, később kiemelték és odébb vontatták a St. Elmo öböl egy nyugalmasabb részébe, ahol (csak az orr-rész) ma is megtalálható. A művelet közben ugyanis a hajó tat része leszakadt, amit viszont a partoktól távolabb süllyesztettek el újra. Meg nem erősített híresztelések szerint nagyjából 50 méteres mélységben nyugszik, de nem ismerek senkit, aki pontosan tudná hol is van jelenleg.

Merülés a roncson

A búvárok többnyire akkor merülnek a roncson, amikor az időjárási körülmények nem teszik lehetővé az egyéb, népszerűbb helyek látogatását. Szerintem viszont éppen akkor kell ide jönni, amikor máshol is kiválóak a körülmények, így a jutalmunk az lesz, hogy rajtunk kívül szinte senkit sem találunk majd itt. Ha már ott vagyunk, a parkolóból lépcsőkön juthatunk a vízbe - de vigyázzunk mert csúszik! A 2 méteres vízben elmerülve 20°-30°-os irányba tájolva kell úsznunk nagyjából 120 métert, hogy elérjük a kőrakás felső szélét, ami 8-9 méteren van. Innen kövessük az aljzat esését, majd a mélység függvényében jobbra, vagy balra fordulva megtaláljuk a roncsot. A hajóorr pont szemben fekszik a kőrakással. A hajó jobb oldalán két nagyobb lyukat találunk, ez a mélyebb oldal, itt 14m-en járunk. A lyukakon keresztül bejuthatunk az elülső orr-részbe. Kedvező körülmények esetén akár az egész roncson is átúszhatunk, de ügyeljünk rá, hogy az üledéket ne kavarjuk fel. Arról se feledkezzünk meg, hogy a hajó több mint hatvan éve fekszik itt és a szerkezete erősen meggyengült már - ez veszélyes is lehet. Ha a látótávolság jó, érdemes megnézni a roncs lehullott törmelékeit is, amik a Maori mögött, a homokos aljzaton találhatók.

Ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem

Visszafelé ússzunk a fedélzet felett az orr irányába. Itt találjuk a elülső gépágyúk réz talapzatát. Sajnos az ágyúkat már nem láthatjuk, mert még a háború alatt a partra vitték őket tartalékfegyver gyanánt. A fedélzetnél ne felejtsük el megcsodálni a felépítményt sem, a mélység itt 9m. Mivel ez egy viszonylag sekély merülés, amíg van levegőnk visszafelé ráérünk nézelődni. Ha szerencsénk van, még egy nagyobb durbincs halrajjal is találkozhatunk. Egyébként a roncsban és körülötte is gazdag az élővilág, rengeteg kisebb hal és fiatal muréna is látható. Jó látótávolság és fény esetén nagyszerű képeket lehet készíteni. Az orr-résznél hagyjuk el a hajót, emelkedjünk és kövessük a kőrakást, majd 200°-on úszva éppen a lépcsőkhöz jutunk.


Adatok
Neve: HMS Maori (F24)
Fajta: TRIBAL-osztályú romboló
Származása: Nagy-Britannia
Mérete: 115 m hosszú, 11 m széles, 2,7 m magas, 1959 BRT
Építés helye: Fairfield Shipbuilding & Engineering Co. (1937)
Elsüllyedés időpontja: 1942. február 12.
Elsüllyedés oka: légitámadás
Elsüllyedés helye: Malta, Grand Harbour
Legnagyobb mélység: 16 m
Legkisebb mélység: 9 m
Látótávolság: általában gyenge
Áramlatok: nem jellemző
A merülőhely történelmi vonatkozása jelentős

Búvárbázis a közelben
Lagoon Dive Centre
Nagy Gábor

(forrás: Peter G. Lemon: Scuba Diving Malta, Gozo, Comino; naval-history.net; wrecksite.eu; independentscuba.com; malta.com)

Megjegyzések

Népszerű bejegyzések ezen a blogon

A Vörös-tenger jellemző halfajai

Frissítés (2026): Idén nyáron újra visszatérünk a legszebb isztriai sziklafalakhoz! A 2026-os  Horvátország búvártábor turnusaink július 23. és augusztus 27. között indulnak Sv. Marinán. Ha már haladó búvár vagy, idén teljesen önállóan, saját időbeosztásban is merülhetsz a buddydal. Nézd meg a megújult adriai búvártábor csomagokat és a dugómentes csütörtöki turnusokat! Császárhalak (Angelfish) Ezek a gyönyörű halak apró, kefeszerű fogaikkal kutatják élelem után a szivacsokat, algákat és korallokat. Ragyogó színezetük alfajonként változó, akárcsak a pillangóhalaknál, de azért mind ugyanabba a családba tartozik. A császárhalak könnyen felismerhetők a kopoltyúfedőn lévő tüske szerű nyúlványról. Területvédők, hajlamosak hosszabb ideig is egyazon üreg, vagy hasadék közelében élni. Holdas császárhal, 30 cm Pomacanthus maculosus  Nagyszemű sügér (Bigeyes) Ahogyan a neve is sejteti, ezeknek a kis éjszakai halaknak nagy, kidülledő szemeik vannak. Hatékony ragado...

Mit nevezünk sznorkelezésnek?

Frissítés (2026): Idén nyáron újra visszatérünk a legszebb isztriai sziklafalakhoz! A 2026-os  Horvátország búvártábor turnusaink július 23. és augusztus 27. között indulnak Sv. Marinán. Ha már haladó búvár vagy, idén teljesen önállóan, saját időbeosztásban is merülhetsz a buddydal. Nézd meg a megújult adriai búvártábor csomagokat és a dugómentes csütörtöki turnusokat! Gyakran hallani búvároktól ezt a kifejezést, ami valójában a légzőcső angol elnevezése. A sznorkel az alap búvárfelszerelés része, magyar megfelelője a légzőcső. Ebből következően a "sznorkelezés" a maszk, az uszony és a légzőcső együttes használatát takarja, vagyis búvárkodás ez is, csak éppen palack nélkül, és túlnyomórészt a felszínen. A merülésnek ez a formája nagyon sok élvezetet nyújt különösebb komplikációk, vagy veszélyek nélkül. Egyszerű elsajátítani, viszonylag kevés felszerelés szükséges hozzá és az sem drága. A legtöbb ember - még a gyerekek is - már az első próbálkozások után elég ügyesek, b...

A Földközi-tenger jellemző halfajai

Frissítés (2026): Idén nyáron újra visszatérünk a legszebb isztriai sziklafalakhoz! A 2026-os  Horvátország búvártábor turnusaink július 23. és augusztus 27. között indulnak Sv. Marinán. Ha már haladó búvár vagy, idén teljesen önállóan, saját időbeosztásban is merülhetsz a buddydal. Nézd meg a megújult adriai búvártábor csomagokat és a dugómentes csütörtöki turnusokat! Nyálkáshalak (Blenny) Ezek a mókás kis halacskák szívesen időznek a zátonyon az algák között és a sziklás, törmelékes aljzaton. Más tengeri élőlények által korábban elhagyott repedésekben, kisebb lyukakban laknak, a területüket élénken védelmezik. A fekete fejű nyálkáshal elég gyakori, picike, legfeljebb 7 cm-re nő meg. Színe feltűnő, így könnyű lenne észrevenni, viszont állandóan bujkál a kövek és az algák között, ami megnehezíti a dolgot. Elsősorban az árapályzónában keressük őket. Feketefejű nyálkáshal, 7 cm Tripterygion tripteronotus Durbincsok (Bream) Talán ez a legnagyobb fejszámot produkáló h...