A búvárszezon már itt van a küszöbön, de a búvárfelszerelések még biztos, száraz helyen pihennek. Érdemes ilyenkor elővenni és tüzetesebben átvizsgálni mindent, hogy amikor ismét szükség lesz rájuk, akkor tényleg hibátlanul működjenek.
Elöljáróban szeretném leszögezni, hogy a kényesebb cuccok, mint a reduktor és a búvárpalack komolyabb, szakembert igénylő időszakos átvizsgálást igényelnek, ezért ezeknek nem ajánlatos késsel-csavarhúzóval nekiesni a konyhaasztal mellett. Amiről az alábbiakban szó lesz, inkább amolyan "last minute" tanácsok, amiket bárki elvégezhet akár otthoni körülmények között is, de azért ne halogassuk az indulás előtti estére.
A mellényeket elég könnyű ellenőrizni. Három dolgot kell nézni: fel lehet-e tölteni, megtartja-e a levegőt, és le lehessen engedni. Csatlakoztassuk a mellényt az inflátor tömlőre, majd töltsük addig levegővel, amíg a biztonsági lefújószelep működésbe nem lép. Vegyük le az inflátort és hagyjuk magára a mellényt egy órára, majd ellenőrizzük engedett-e időközben. Módszeresen nézzük át a leeresztő szelepeket is, győződjünk meg róla, hogy nem ragadnak-e be. Végül keressük az elhasználódás, kopások és horzsolódások jeleit a mellény anyagán, illetve repedéseket, töréseket a műanyag csatokon.
Végezetül ne feledkezzünk meg a többi felszerelési tárgyról sem. Néhány ötlet ezekhez is:
Maszk - szilikon szoknya és pánt állapota
Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.
Palackok
Itt a nyilvánvaló rozsdásodás nyomait kell keresni. Tüzetesen nézzük meg a palackot, vegyük le a talpat is, itt szoktak az első rozsdafoltok megjelenni. Ha szükséges és/vagy elérkezett az ideje, vizsgáltassuk be a palackot és vessük alá nyomáspróbának is. Ha hálót is használunk (remélem), nézzük körbe nincs-e nagyobb szakadás, vagy lyuk rajta ami miatt esedékessé válik a cseréje.
Reduktorok
Fizikai sérüléseket keressünk az első és a második lépcsőn, beleértve a második lépcső házán lévő esetleges repedéseket is. Vegyük szemügyre a csutorákat, nincsenek-e elharapva és hogy biztosan vannak-e még rögzítve a helyükön. Ha kell cseréljük a rögzítő bilincset.
Vizsgáljuk meg a tömlők állapotát, keressünk repedéseket (nem jó ha találunk), húzzuk le a törésvédőket is, nézzünk alájuk.
Ellenőrizzük a nyomásmérőt, itt is kutassuk a korrózió jeleit és teszteljük a működést, kimozdul-e egyáltalán, vagy nem akad-e fenn a mutató.
Ha van töltött palackunk szereljük fel a légzőautomatát, így könnyebb tesztelni mindent. A reduktor ellenőrzéséhez nyissuk ki a palackot, az üzemi második lépcsőt vegyük a kezünkbe a csutoránál fogva, olyan módon hogy a levegő útját közben elzárjuk az újainkkal (akadályozva a levegőfolyást), majd nyomjuk meg néhányszor a pótadagoló gombot. Ezt ismételjük meg az oktopusszal is. Ha a művelet elvégzése után levegőfolyást, szivárgást tapasztalunk a második lépcsőnél, az valószínűleg a szelepülék problémájára vezethető vissza. A javítást ebben az esetben is bízzuk szakemberre.
Búvármellény
Végezetül ne feledkezzünk meg a többi felszerelési tárgyról sem. Néhány ötlet ezekhez is:
Maszk - szilikon szoknya és pánt állapota
Uszonyok - csatok és pántok állapota
Búvárkomputer - elemek és szíj állapota
Ólomőv - csat és szövet állapota (szakadás)
Lámpa - elemek és O gyűrűk állapota, utóbbit szilikonozsírozzuk ha szükséges
Orsó - itt az ideje letekercselni és átnézni a teljes kötélzetet
Jelzőbója - tartja-e a levegőt, rögzítés és szelep állapota (ha szelepes)
Kés - tisztaság, kezeljük szilikonnal és ellenőrizzük a rögzítést (különösen ha gumi szíjas)
Még egyszer: a fontosabb javításokat bízzuk szervizre és szakemberre!

Megjegyzések
Megjegyzés küldése