2014. október 24., péntek

A legmélyebbre merülő búvár

Szeptember 18-án Ahmed Gabr megdöntötte a mélymerülés világrekordját. Hónapokig tartó felkészülés után 332,35 méter mélyre merült. A DIVE magazinnak adott exkluzív interjúban arról mesélt, hogy mit is jelent számára a legmélyebbre merülő búvárnak lenni...


Először is had gratuláljunk Ahmed! Hogy érzed magad?

Ahmed: Még mindig nem sikerült felfognom ennek a rekordnak a jelentőségét, mint ahogyan azt sem, hogy én vagyok az új Guiness világcsúcstartó.

Úgy hallottuk, hogy majdnem el kellett halasztani a merülést. Mi történt?
A: Az utolsó napokban valóban közbejöttek nehézségek, de ezek csak megerősítettek és még eltökéltebbé tettek az elhatározásomban.

Biztos voltál benne, hogy belevághatsz?
A: Egy pillanatig sem kételkedtem abban, hogy fizikai és mentális felkészültségem képessé tesz a feladat végrehajtására. Persze volt ebben egy kis kíváncsiság is, vajon mennyit bír elviselni az emberi szervezet, különösen mivel nem állt rendelkezésre semmilyen tanulmány arra vonatkozóan, hogy mi a végső határ. Ezen felül úgy éreztem, mint egyiptomi állampolgárnak, ritka lehetőségem nyílik arra, hogy megmutassam a világnak Egyiptom egy másik arcát is.

Elérted a 332 méteres jelzést a tizenkettedik percben - ez nem az a 350 méteres mélység amit terveztél...
A: 290 méter után kezdtem el érezni a magas nyomás központi idegrendszernél jelentkező tüneteit (HPNS), ami egyre rosszabb lett és tisztában voltam vele, hogy csak a nyomás csökkenésével fog elmúlni. A felkészültségem átsegített ezen a nehézségen egészen a 335 méteres jelzésig (utólag 332,5 métert hitelesítettek), de éreztem, hogy itt már vissza kell fordulnom.

Hol találkoztál az első biztosító búvárral?
A: Lent elvettem a mélység elérését igazoló lapkát és megkezdtem az emelkedést. Az első biztosító búvárral, Jaimie Browne-val, 110 méteren találkoztam. Átadtam neki az igazoló lapkát és megmutattam a kamerának a komputeremet, illetve egy előre megbeszélt jelet is, ami bizonyította hogy a felvétel azon a napon készült. Ezt követően Jaimie fellőtt egy jelzőbóját a felszínre, tudatva a többiekkel, hogy biztonságban vagyok és hogy milyen mélységet értem el. Innen Jaimi-vel együtt emelkedtünk addig, amíg találkoztunk a következő biztosító búvárrommal, Jenny Lord-dal, 90 méteren. Jaimi itt elhagyott bennünket, követve a saját merülési tervét a felszínig. Jenny-vel lassan emelkedtünk tovább, amíg találkoztunk a hármas számú biztosító búvárral, Alex Heyes-el. Ez volt a protokoll a merülés hátrelévő részére, vagyis arra ügyeltem, hogy minden a merülési terv szerint menjen és legalább egy biztosító búvár legyen velem mindig. Azután 21 méteren a csapat leszedte rólam a quadot (4 db 20 literes palack a hátamon) és egy X-Deep sidemount hevederzetre cserélte. Már alig vártam, hogy végre megszabaduljak a quadtól, szó szerint ledobtam magamról! Ez volt ám a nyomáscsökkenés, végre lazíthattam egy kicsit. A felszínen két hajó fedélzetéről Oliver Watkins irányította a merülést, akinek kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a merülés végig olyan simán ment, amennyire csak lehetett.



Nehéz elképzelni, hogy mi járhat a fejében valakinek ekkora mélységben, egyáltalán képes voltál gondolkodni?
A: Igen is, meg nem is. Az ember itt nem hagyatkozhat pusztán az érzéseire, mert elég egy gyötrő gondolat ami befészkeli magát az ember fejébe, és ez akár az életébe is kerülhet, vagyis muszáj a feladatra koncentrálni. Ezért volt számomra is könnyű a döntés, hogy forduljak vissza 332 méternél mert nem érzelmi döntés volt. Tisztában voltam vele, hogy ha tartom a merülési tervet, akkor a csapat is teszi a saját dolgát. Nálunk ez így működik. A rekordnak sem egyedül én vagyok a hőse, hanem inkább a csapat. Én csak végrehajtottam a tervet.

Hiába szerénykedsz, mégiscsak te voltál az aki 332 méterre merült. Nem volt nagyon különös, vagy félelmetes egyedül ott lenni?
A: Az a helyzet, hogy szeretek egyedül lenni, így az a 14 óra a víz alatt még kellemes is volt, de világos volt az is, hogy amennyiben tartom a tervet, úgy minden rendben lesz. Négy évig készültem erre a merülésre és azt hiszem, hogy minden olyan elképzelhető külső hatásra felkészültem ami az emberi testet csak érheti ilyen helyzetben. Amikor megkezdtem a merülést az ösztöneimet teljesen kikapcsoltam, tudtam mit kell tennem ahhoz, hogy biztonságban maradjak.

A merülés napján miből állt a felkészülésed?
A: Amint már szó volt róla, nem ment minden zökkenőmentesen a merülést megelőző napon, de ez legalább segített abban, hogy egy kicsit elterelje a figyelmemet magáról a merülésről. A merülés napján reggel 4-kor érkeztem a kikötőbe, már csak az utolsó simítások voltak hátra, ezeket Sam Helmy és Jaimi Browne közreműködésével végeztem. Innentől kezdve tökéletes "burokban" voltam, kikapcsoltam a külvilágot magam körül. Kizárólag az foglalkoztatott, hogy mielőbb a vízbe kerüljek és hogy végrehajtsam a merülést.

Freediver bajnokok nagyobb mélységekből visszatérve hallucinációkról is beszámolnak, te tapasztaltál ilyesmit?
A: Amikor egy fehérfoltú szirtcápa bébi elkezdett kerülgetni, akkor tényleg azt hittem hallucinálok, de az valóság volt. Talán szórakoztatni akart, mert az utolsó 6 órában folyamatosan a közelemben maradt.

A felszínre emelkedés összesen 812 percet vett igénybe, ez még gombócból is sok...
A: Mindvégig igyekeztem a merülési tervre összpontosítani, de a segítő búvároktól folyton csak azt kérdezgettem, hogy a Guiness Rekordok bírája hitelesítette-e már a mélységet. Mindenki külön-külön is megerősítette hogy igen, de én még mindig nem voltam benne teljesen biztos. Számoltam a perceket, mikor jutok ki végre a vízből - végtelennek tűnt.

Ki üdvözölt elsőnek?
A: Az első Sam Helmy volt és a csapatom, mindent nekik köszönhetek. Nélkülük nem tudtam volna megcsinálni. A hajó fedélzetén mondtam is nekik, hogy ez szinte olyan, mintha megmentették volna az életemet. Dahab kikötőjébe visszatérve ünneplő tömeg fogadott minket tűzijátékkal. A fiam volt az első aki a fedélzetre lépett, örömömben azonnal megöleltem.
A legemlékezetesebb pillanat az volt, amikor a Guiness Rekordok hivatalos döntőbírája Talal Omar hitelesítette az új rekordot, és átadta a Guiness Világrekord oklevelet.

... amit az orvosi vizsgálatok követtek?
A: Másnap egész napos kivizsgáláson voltam, de mindent rendben találtak, csupán a reggeli futást kellett kihagynom.

Van valami, amire nem szívesen emlékszel vissza?
A: A bébiétel, soha többé nem szeretnék ilyet enni! Ez volt ugyanis az egyetlen amit ehettem 14 órán keresztül.

Tervezel esetleg valamilyen más csúcskísérletet is?
A: Nem terveztem ilyesmit, de a barátaim, Jenny Lord és Brian Crossland (aki freediver oktató) agitálnak, hogy döntsem meg a freediving rekordot is, de ez még a jövő zenéje. Amit most üzenni szeretnék az a következő: ne várj arra, hogy valaki más nyissa ki az ajtót neked, ha hiszel magadban, akkor bármire képes leszel amit csak szeretnél, és nem számít mit mondanak a többiek.

***

Guiness mélymerülő csúcs a számok tükrében
332,5 méteres merülés összesen 824 percet vett igénybe. Ahmednek csupán 12 percébe telt elérni a legnagyobb mélységet, de 812 percet vett igénybe a felszínre emelkedés. Ez idő alatt 92 palackot használt el. A felkészülés 4 évig tartott.

High-pressure nervuos syndrome (HPNS)
A HPNS tünetei 150 méter alatti merülésnél jelentkezhetnek abban az esetben, amikor a légzőgáz héliumot is tartalmaz. A tünetek között szédülés, émelygés, hányás, "hélium-remegés", kimerültség és aluszékonyság akár merülés közben is jelentkezhet. A tünetek súlyossága függ a süllyedés sebességétől és a mélységtől, de a nyomás növekedtével általában rosszabbodik.

(DIVE Magazin)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. október 8., szerda

Egy freediver belső utazása


Búvárként biztosan hallottál már a nitrogén narkózisról, a legtöbben át is éltük, ha nem is mindig tudatosan. Tudományos kutatások és értekezések tucatjai igyekeztek már megvilágítani minden oldalról ezt a nehezen megfogható jelenséget, több-kevesebb sikerrel. Most azonban Guillaume Néry francia freediver világbajnok és Julie Gautier arra vállalkoztak, hogy filmes eszközökkel mutatják be a "mélység mámorát"- mindenki döntse el maga milyen eredményességgel.

A Narcose c. rövid film Guillaume egyik mélymerülésére viszi el a nézőt - 125 méterre. Az eseményeket a kezdetektől fogva figyelemmel kísérhetjük, mind a felszíni, mind pedig a víz alatti pillanatokat látjuk, de a narratív történettel párhuzamosan bepillanthatunk a bajnok "belső utazásába" is. Van a búvárok között egy mondás, miszerint "a készülékes búvár azért merül, hogy körülnézzen lent, a freediver pedig azért, hogy önmagában legbelül nézzen körbe". Ezt a belső utazást próbálja megragadni és bemutatni a film, mely a freediver bajnok merülés közben átélt érzékelésein, hallucinációin alapszik.





Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2014. október 6., hétfő

Fejezet a magyar búvártörténetből: 30 órás non stop merülés


A víz alatti világ felfedezésének egy érdekes és sajátos állomása volt az 1950-es évek végén, az 1960-as években a hosszú időtartamú víz alatti merülési kísérletek. Az első kísérletek során a könnyűbúvárok „szabadon” merültek, majd egyre növekedett a merülési idő, a mélység, a résztvevő búvárok száma, s a kísérletekhez víz alatti házakat alkalmaztak. Ilyen sajátos, speciális merülési kísérleteket az USA, Nyugat-Európa „vezető búvárhatalmai”, a Szovjetunió búvárszervezetei egyaránt végrehajtottak. A merüléseknek számos célja volt, melyek közül a búvár élettani vizsgálatok kiemelésre érdemesek, de természetesen a merülések katonai-, űrhajózási-, ipari célokat is szolgáltak. A külföldi hosszabb időtartamú víz alatti tartózkodás hírei, eredményei foglalkoztatták a hazai könnyűbúvárok egyes csoportjait.

Magyarországon az 1960-as évek második felében került sor célirányosan hosszabb időtartamú (3-8 órás) nyílt vízi merülésekre. Az átgondolt, megtervezett hosszabb időtartamú merülési kísérletek megvalósításának gondolata az FTSK Delfin Könnyúbúvár Szakosztály búvárai körében vetődött fel. A program megvalósításának elgondolását, tervét, az eredmények hasznosíthatóságának kérdését Maróthy László dolgozta ki, foglalta össze és kezdte meg a Delfin a nagyszabású vállalkozás megszervezését.

NSM-I.


1969.november 15-én került sor az első 10 órás „non stop merülésre” (NSM I.) a Nemzeti Sportuszoda műugró medencéjében.

Az NSM I. része volt egy merülési sorozatnak, melynek további szakaszaiban a szervezők 30, illetve 50 órát terveztek a víz felszín alatt tölteni. A kísérlet sorozat szervezője az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály volt, Maróthy László vezetésével. A kísérlet, kísérletsorozat célja a folyamatos víz alatti tartózkodás egészségügyi és műszaki problémáinak megismerése, vizsgálata volt.

A 10 órás merülésben résztvevő búvárok: Bori Béla, Debreczeni József (Árvíz és Belvíz Készenléti Szolgálat), Makáz Sándor, Juhai Sándor MHSZ Izzó Búvá Klub, Dávid Alice, Papp Endre FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály.

Az MHSZ Izzó búvárait a merülés során kellemetlen meglepetés érte, mivel az MHSZ vezetés az ötödik órában „orvosi vizsgálatra” a partra rendelte őket, így megakadályozva a közös teljesítmény elérését.



10 ÓRA A VÍZ FELSZÍNE ALATT - Beszámoló a NON STOP MERÜLÉS kísérletsorozat első szakaszáról.

NSM-II.


1970. október 3-4-e között hajtotta végre az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály a Bp. Vasutas Sport Club Szőnyi úti uszodájában a „non stop merülés” sorozat második fázisát (NSM II.), a 30 órás folyamatos víz alatt tartózkodási kísérletet.

A 30 órás folyamatos merülést végrehajtó búvárok Bori Béla és Szirtes György voltak.(Az előzetes tervek szerint a kísérletben az MHSZ Izzó Búvár Klub is tervezte részvételét, azonban az MHSZ vezetés megtiltotta a részvételét.)

A medencében elhelyeztek egy fémvázas fóliasátrat, amit 1,6 – 1,8 tonna ólom rögzített a fenékhez. A sátor célja az volt, hogy az étkezést, pihenést és az orvosi vizsgálatokat „szárazon” lehessen elvégezni. A kísérlet orvosa Dr. Veszprémi János, a merülésvezetők Katonka Imre és Palánki István, a program vezetője Maróthy László voltak.

NSM-III.


1971. május 28 – 30-a között az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály végrehajtja a NON STOP MERÜLÉS harmadik fázisát, az 50 órás megszakítás nélküli merülést (NSM III.)

Ebben a szakaszban, okulván a korábbi negatív tapasztalatokon a delfinesek nem terveztek más klubbal, főleg nem MHSZ klubbal együttműködést. Igazából nem a klubokkal, azok egyes vezetőivel, búváraival volt a baj, hanem az MHSZ felső vezetésével, aki minden „külső” kezdeményezést ellenségesen kezelt. Az NSM I.-nek, de még inkább az NSM II.-nek nagyon jó és széleskörű sajtóvisszhangja volt – az MTV is beszámolt az eseményről – ami egy polgári klub, a Delfin hírnevét és népszerűségét növelte. Ez pedig az MHSZ vezetés ellenszenvét tovább növelte a Delfin, illetve a polgári klubok irányába.

A Delfin búvárai első két fázisban szerzett tapasztalataik alapján kidolgozták tervüket, a merülés technológiáját, a szükséges eszközöket. A kísérletre – az NSM-II-höz hasonlóan – a Szőnyi úti uszoda műugró medencéjében került sor.

A merülésre előzetesen egy négyfős búvárcsoport készült, akik közül végül Bori Bélára és Szirtes Györgyre esett a választás, ugyanazokra akik a 30 órás merülést is végrehajtották.

A merülés során a két búvár folyamatos orvosi felügyelet alatt állt, pszichikai állapotukat a legváltozatosabb formájú tesztekkel pszichológusok ellenőrizték. Szabadidejükben „látogatókat fogadtak”, sakkoztak, TV- és sajtó riportokat adtak. Az ötven óra alatt Bori és Szirtes aludt is, de elmondásuk szerint a program fizikailag és pszichikailag is nagyon megterhelő volt.

Az NSM III. programszervezője – ismét – Maróthy László volt, a kísérletben közel 40 fő búvár (többen az Amphora Búvár Klub és a Triton Klub tagjai voltak) és 7 orvos vett részt.

Az újságírók, riporterek, a MTV munkatársai, és az érdeklődök száma meghatározhatatlan volt. Az NSM III.-nak nagyon komoly sajtóvisszhangja volt, mely a kedvtelési sportbúvárkodás és a polgári búvárklubok népszerűsítését is segítette.



SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a NON STOP MERÜLÉS kísérletsorozattól és az NSM-III. (1971. V. 28-30.) kísérletről

Maróthy László: A nagy kalandtól a nagy kísérletig N.S.M.>>>
(Az írás a Delfin Story címu kiadványban jelent meg, 1980-ban.)

Bori Béla: Így láttam a víz alól a NON-STOP-ot >>>
(Az írás a Delfin Story címu kiadványban jelent meg, 1980-ban.)


(forrás: Magyar búvár, Búvárinfó)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.