A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvártörténet. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: búvártörténet. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. október 6., hétfő

Fejezet a magyar búvártörténetből: 30 órás non stop merülés


A víz alatti világ felfedezésének egy érdekes és sajátos állomása volt az 1950-es évek végén, az 1960-as években a hosszú időtartamú víz alatti merülési kísérletek. Az első kísérletek során a könnyűbúvárok „szabadon” merültek, majd egyre növekedett a merülési idő, a mélység, a résztvevő búvárok száma, s a kísérletekhez víz alatti házakat alkalmaztak. Ilyen sajátos, speciális merülési kísérleteket az USA, Nyugat-Európa „vezető búvárhatalmai”, a Szovjetunió búvárszervezetei egyaránt végrehajtottak. A merüléseknek számos célja volt, melyek közül a búvár élettani vizsgálatok kiemelésre érdemesek, de természetesen a merülések katonai-, űrhajózási-, ipari célokat is szolgáltak. A külföldi hosszabb időtartamú víz alatti tartózkodás hírei, eredményei foglalkoztatták a hazai könnyűbúvárok egyes csoportjait.

Magyarországon az 1960-as évek második felében került sor célirányosan hosszabb időtartamú (3-8 órás) nyílt vízi merülésekre. Az átgondolt, megtervezett hosszabb időtartamú merülési kísérletek megvalósításának gondolata az FTSK Delfin Könnyúbúvár Szakosztály búvárai körében vetődött fel. A program megvalósításának elgondolását, tervét, az eredmények hasznosíthatóságának kérdését Maróthy László dolgozta ki, foglalta össze és kezdte meg a Delfin a nagyszabású vállalkozás megszervezését.

NSM-I.


1969.november 15-én került sor az első 10 órás „non stop merülésre” (NSM I.) a Nemzeti Sportuszoda műugró medencéjében.

Az NSM I. része volt egy merülési sorozatnak, melynek további szakaszaiban a szervezők 30, illetve 50 órát terveztek a víz felszín alatt tölteni. A kísérlet sorozat szervezője az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály volt, Maróthy László vezetésével. A kísérlet, kísérletsorozat célja a folyamatos víz alatti tartózkodás egészségügyi és műszaki problémáinak megismerése, vizsgálata volt.

A 10 órás merülésben résztvevő búvárok: Bori Béla, Debreczeni József (Árvíz és Belvíz Készenléti Szolgálat), Makáz Sándor, Juhai Sándor MHSZ Izzó Búvá Klub, Dávid Alice, Papp Endre FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály.

Az MHSZ Izzó búvárait a merülés során kellemetlen meglepetés érte, mivel az MHSZ vezetés az ötödik órában „orvosi vizsgálatra” a partra rendelte őket, így megakadályozva a közös teljesítmény elérését.



10 ÓRA A VÍZ FELSZÍNE ALATT - Beszámoló a NON STOP MERÜLÉS kísérletsorozat első szakaszáról.

NSM-II.


1970. október 3-4-e között hajtotta végre az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály a Bp. Vasutas Sport Club Szőnyi úti uszodájában a „non stop merülés” sorozat második fázisát (NSM II.), a 30 órás folyamatos víz alatt tartózkodási kísérletet.

A 30 órás folyamatos merülést végrehajtó búvárok Bori Béla és Szirtes György voltak.(Az előzetes tervek szerint a kísérletben az MHSZ Izzó Búvár Klub is tervezte részvételét, azonban az MHSZ vezetés megtiltotta a részvételét.)

A medencében elhelyeztek egy fémvázas fóliasátrat, amit 1,6 – 1,8 tonna ólom rögzített a fenékhez. A sátor célja az volt, hogy az étkezést, pihenést és az orvosi vizsgálatokat „szárazon” lehessen elvégezni. A kísérlet orvosa Dr. Veszprémi János, a merülésvezetők Katonka Imre és Palánki István, a program vezetője Maróthy László voltak.

NSM-III.


1971. május 28 – 30-a között az FTSK Delfin Könnyűbúvár Szakosztály végrehajtja a NON STOP MERÜLÉS harmadik fázisát, az 50 órás megszakítás nélküli merülést (NSM III.)

Ebben a szakaszban, okulván a korábbi negatív tapasztalatokon a delfinesek nem terveztek más klubbal, főleg nem MHSZ klubbal együttműködést. Igazából nem a klubokkal, azok egyes vezetőivel, búváraival volt a baj, hanem az MHSZ felső vezetésével, aki minden „külső” kezdeményezést ellenségesen kezelt. Az NSM I.-nek, de még inkább az NSM II.-nek nagyon jó és széleskörű sajtóvisszhangja volt – az MTV is beszámolt az eseményről – ami egy polgári klub, a Delfin hírnevét és népszerűségét növelte. Ez pedig az MHSZ vezetés ellenszenvét tovább növelte a Delfin, illetve a polgári klubok irányába.

A Delfin búvárai első két fázisban szerzett tapasztalataik alapján kidolgozták tervüket, a merülés technológiáját, a szükséges eszközöket. A kísérletre – az NSM-II-höz hasonlóan – a Szőnyi úti uszoda műugró medencéjében került sor.

A merülésre előzetesen egy négyfős búvárcsoport készült, akik közül végül Bori Bélára és Szirtes Györgyre esett a választás, ugyanazokra akik a 30 órás merülést is végrehajtották.

A merülés során a két búvár folyamatos orvosi felügyelet alatt állt, pszichikai állapotukat a legváltozatosabb formájú tesztekkel pszichológusok ellenőrizték. Szabadidejükben „látogatókat fogadtak”, sakkoztak, TV- és sajtó riportokat adtak. Az ötven óra alatt Bori és Szirtes aludt is, de elmondásuk szerint a program fizikailag és pszichikailag is nagyon megterhelő volt.

Az NSM III. programszervezője – ismét – Maróthy László volt, a kísérletben közel 40 fő búvár (többen az Amphora Búvár Klub és a Triton Klub tagjai voltak) és 7 orvos vett részt.

Az újságírók, riporterek, a MTV munkatársai, és az érdeklődök száma meghatározhatatlan volt. Az NSM III.-nak nagyon komoly sajtóvisszhangja volt, mely a kedvtelési sportbúvárkodás és a polgári búvárklubok népszerűsítését is segítette.



SAJTÓTÁJÉKOZTATÓ a NON STOP MERÜLÉS kísérletsorozattól és az NSM-III. (1971. V. 28-30.) kísérletről

Maróthy László: A nagy kalandtól a nagy kísérletig N.S.M.>>>
(Az írás a Delfin Story címu kiadványban jelent meg, 1980-ban.)

Bori Béla: Így láttam a víz alól a NON-STOP-ot >>>
(Az írás a Delfin Story címu kiadványban jelent meg, 1980-ban.)


(forrás: Magyar búvár, Búvárinfó)


Ha tetszett a cikk, kérlek fűzz hozzá megjegyzést, esetleg iratkozz fel az RSS csatornára, hogy legközelebb már a kedvenc hírolvasódba kapjad a legfrissebb bejegyzéseket.

2011. január 3., hétfő

A tengerből jöttünk

Mottó: “A búvárkodás olyan időutazás, ahol saját vízi múltunkat elevenítjük fel.”



Az első írásos emlékek asszír úszó harcosokról tesznek említést még az időszámításunk előtti időből, és számos legenda szól Nagy Sándor tengeri alámerüléséről is egy üveg ablakkal ellátott hordóban - legalábbis ha igaz. Évszázadokkal később egy itáliai feltaláló megalkotta az első búvárharangot, amellyel már le lehetett merülni az elsüllyedt hajókhoz, majd a XVII. sz. végén megoldották a búvárharang levegőkészletének utánpótlását is. Később ezt azzal fejlesztették tovább, hogy a felszínről egy gőzgép segítségével pumpálták be a levegőt a harangba, ezzel hosszabbítva meg a víz alatt eltölthető időt. Ezt követően a harangok mérete egyre zsugorodott, míg az XIX. sz. elején a tengerkutatás úttörői már egész testet fedő ruhát és nehézkes sisakot kezdtek használni. De a felszíni levegőtömlő még mindig az életet jelentő köldökzsinórként kötötte a búvárt a felszínhez.


A tenger visszavár


Az igazi technikai áttörést végül 1943-ban a francia Jacques Y. Cousteau és Emile Gagnan találmánya a vízi tüdő (Aqua-Lung) jelentette. A rendszer lényege a búvárpalack és a reduktor, amely lehetővé teszi a búvár számára a levegő igény szerinti felhasználását. Ezzel megszületett a mai önálló víz alatti légzőkészülék (SCUBA) előfutára. Az ember felfedezte a kopoltyút, amivel már szabadon mozoghat és fedezheti fel a víz alatti világot. Napjainkban évente több mint egymillió búvár szerez minősítést és merül a felszín alá ebbe az ismeretlen, mégis valahogy ismerős világba.

Cousteau, Gagnan és az Aqua-Lung

Ám ha ez tényleg az ősi otthonunk, akkor jobban is kellene ügyelnünk rá! Az emberiség több mint fele a tengerpart 100 km-es körzetében lakik, de az ipari és a mezőgazdasági termeléssel fojtogatjuk a korallzátonyokat, mértéktelen halászati kultúránkkal a kihalás szélére sodortunk számos fajt, a hajóforgalommal károkat okozunk a partközeli területeken, az olajfúrótornyokból,  tankerekből tonnaszám folyik a petróleum, az olaj a tengerekbe. Másfelől pedig csupán mintegy 1200 víz alatti rezervátumot, védett területet jelöltünk ki világszerte 1970 óta. Azt hiszem, van még tennivalónk bőven.

Akár búvárként, akár csak strandolóként látogatsz el a tengerpartra, részévé válsz annak a közösségnek, amit a filmes és környezetvédő Jean-Michel Cousteau a “tengerek kiválasztottjainak nevez”, vagyis azoknak, akik az óceánok nevében lépnek fel. Óvjuk meg, amit szeretünk! És minél többet ismerünk meg belőle, annál hitelesebb lesz a tiszteletünk és az odaadásunk - de az aggodalmunk is.

Jó merüléseket, üdvözlünk újra itthon!